A mérnököknek, informatikusoknak is egyre vonzóbb külföld
Egy Bécsben dolgozó magyar informatikai mérnök elmondta, hogy tapasztalatai szerint a magyar cégek jellemzően adóoptimalizálóan viselkednek: bejelentett állásról nem akartak tárgyalni vele.
Egy Bécsben dolgozó magyar informatikai mérnök elmondta, hogy tapasztalatai szerint a magyar cégek jellemzően adóoptimalizálóan viselkednek: bejelentett állásról nem akartak tárgyalni vele.
Csábító bérekkel várják a magyarokat a külföldi idegenforgalomban és vendéglátásban - írja a Magyar Hírlap.
Fiatalok, elitegyetemeken végeztek, több nyelven beszélnek, külföldi munkatapasztalatuk van. Még egyelőre itthon maradtak, de szinte megalázóan alacsony összeget visznek haza a hó végén. Félrerakni nem tudnak, saját családról, lakásról álmodni sem mernek. A hvg.hu hazai cégeknél és a közszférában dolgozó, nemzetközi mércével mérve is versenyképes pályakezdők helyzetét mutatja be.
Róna Péter közgazdász a köztévében arról beszélt: nem megy külföldre élni, de nagyon haragszik Bajnaira és "társaira". Szerinte az LMP nyomás alá került, aminek még nincs vége.
Ki is akart itt rendszert és kormányt váltani? Ki is beszél itt hazáról? Aki egy zavaró konfliktus hatására fogja magát, és elhúz a jó édes komfortzónájába?
Az ad-hoc kormányzati döntési folyamatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyébként is jelentős szakemberhiánnyal küzdő szakma egy része elhagyja az országot − mondta az IVSZ elnöke a Napi Gazdaságnak.
A Jobbik parlamenti eseti bizottság felállítását kezdeményezi a fiatalok kivándorlásának lassítására és megállítására - jelentette be Farkas Gergely ellenzéki országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a bizottság intézkedési javaslatokat fogalmazhatna meg a kormánynak, amelyekkel csökkenthető lenne az elmúlt években minden eddiginél nagyobb szintet elért kivándorlás, illetve kivándorlási hajlandóság.
Jelentősen, közel 50 százalékkal nőtt idén az első félévben a Németországba bevándorló magyarok száma.
Készült a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából egy propagandafilm, ami azt hirdeti, hogy a fiatalokat minden ideköti, nem mehetnek el. Az aljas, üres, ostoba filmben oligarcha csemeték pancsolnak a Dunában. Ön miért maradna itt?
Bécsbe a legkönnyebb ingázni a "nyugati" nagyvárosok közül, mégis sokan fordítanak hátat Magyarországnak, amikor végre beindul kint a vállalkozásuk. Minek is mennének vissza, ha egyszer Bécsben megbecsülik őket? És ehhez még perfekt németnek sem kell lenni. A kezdet viszont nagyon nehéz. A hvg.hu sorozata ezúttal Bécsben dolgozó vállalkozókról szól.
Az osztrák munkaügyi szervezet adatai szerint szeptember végén 52 246 magyar munkavállaló dolgozott hivatalosan Ausztriában. Ez március óta 18, tavaly március óta 85 százalékos emelkedés. Létszámban a magyarok már erősen közelítenek a török munkavállalókhoz, és többen vannak, mint a lengyelek vagy a románok - írja a Privátbankár.
Lemond alpolgármesteri címéről Varga Tamás, Siklós fideszes alpolgármestere - értesült a hírről a Dunántúli Napló, mely szerint külföldön dolgozhat a jövőben.
Egyszerű ember vagyok, a boldogságot keresem, itt senki nem bánt. A szabadság a lényeg. Lehet erről álmodozni a panelek között, meg ki lehet jönni, és kipróbálni, milyen - vallja Akhim György, aki még néhány éve Szegeden élt, most pedig London fekete negyedében. Nem kér sokat az élettől, csak annyit, hogy békén hagyják, mindig legyen egy kis pénz a zsebében, és hát a hip-hop sem utolsó szempont.
Megérett a külföldi munkavállalásról, vagy továbbtanulásról szóló döntés. De mit vállalunk, ha autónkat is külföldre akarjuk költöztetni és mivel számoljunk, ha mégsem?
A GVI kutatói a Google-keresések trendjei alapján tanulmányt készítettek a külföldi munkavállalás várható alakulásáról. Valószínűnek tűnik, hogy erősödik a kivándorlás, de hogy ez átmeneti-e vagy tartós, azt még korai megjósolni - írja az Index.
Van, akit a nyelvtanulás szándéka, van, akit szerelem hajtott Münchenbe, de legtöbben a hazai bérek és munkakörülmények miatt fogták a sátorfájukat és költöztek Bajorországba. El lehet menni-sorozatunk újabb darabja.
Céges tréningek, nyelvtanfolyamok, vállalati befizetés az önkéntes nyugdíjpénztárba, odafigyelés a dolgozók egészségére. Ilyen környezetbe csöppen az a pályakezdő bölcsész, aki az egyetemi kutatóműhelyek helyett multiknál, egy szolgáltató központban kap állást. Ha nem dugnák ki a fejüket az irodából, a magyar valóságból szinte semmit nem érzékelnének. A hvg.hu fiatal munkavállalókról szóló cikksorozatának következő része.
Mi az, ki az, akit és amit nem találunk meg külföldön, de még a tejjel-mézzel folyó kánaánban sem, aki vagy ami miatt Magyarország pótolhatatlan?
Négymillió forintért készítette a Zánkai Új Nemzedék Központ azt a néhány perces filmet, ami azt hirdeti, hogy a fiatalokat minden ideköti, nem mehetnek el.
Harcsa Veronika nemrégiben jelentette be: elhagyja az országot Brüsszelért. Azt mondja, fantasztikus élete volt Budapesten, de sokszor észnél kellett lennie, hogy nevét ne kössék se egy politikai vonalhoz, se egy médiumhoz. Skype-on értük utol az énekesnőt a brüsszeli otthonában. Interjú.